Azt mondják, a világ úgy kezdődött, hogy Isten egy nap meglátta magát a tükörben. Így születtél Te.
Én is egy nap ráébredtem, hogy az egész világ körülöttem egy nagy tükör, melyben minden pillanatban magamat szemlélhetem. És ez a tükör az én nagy tanítóm. A tükör mindig is ott volt, csak nem ismertem fel.
Az örök nagy közmondások ma is élnek: "Amit adsz, azt kapsz". Amit adok ennek a nagy tükörnek, csakis azt tükrözi vissza nekem. Akkor miért vagyunk folyton csalódottak? Tán magunkban csalódunk minden alkalommal? Talán csak oda kellene figyelnünk arra, hogy mit adunk? Talán ennyire egyszerű lenne az egész?
Mindehhez egyetlen eszköz létezik csupán: a SZERETET. Ha szeretettel adok, nem tudok rosszat adni. És öröm lesz kapni is. Soha nem szabad elfelejteni, hogy a tükörben nem egyvalakinek kell célozni azt, amit kapni akarunk, mert legtöbbször nem ő adja vissza, hanem maga a tükör. A tükörben bármi, bárki, bármikor, bárhol. (Tapasztaltad már az életedben, hogy valakinek segítettél, és amikor neked volt szükséged segítségre, ő nem volt sehol? Ezt csalódásként éled meg. Mert adtál valamit és utána elvártál. És észrevetted azt, hogy ilyenkor jöttek mások, akikre nem is számítottál, hogy segítsenek Neked?) Azt nem tudjuk meghatározni, hogy a tükörben ki az, akitől visszavárjuk, amit adtunk. Mert ez elvárás. A szeretet sosem vár el, csak ad önmagából, és hagyja, hogy ott foganjon meg magja, ahol termőtalajt készítettek neki. Gyümölcseit is ott fogja ontani, ahol éheznek. A SZERETET határtalan, igazságos, nagylelkű, tiszta, önzetlen, megbocsátó.....
